Szabadkára látogattak a kisebbségi jogokról szóló nyári egyetem hallgatói

Kategorija: 

Városlátogatásra érkeztek Szabadkára szombaton egy budapesti, a kisebbségi jogokról szóló nyári egyetem hallgatói. A kirándulás célja az volt, hogy megismerkedjenek Szabadka építészeti értékeivel, illetve hogy a terepen is láthassák, hogyan élnek az itteni nemzetiségek.

Szabadka ékköveinek megtekintését a Raichl-palotával kezdte a konferencia 30 kirándulója. A különböző humán- és társadalomtudományok területéről érkező fiatal kutatók ezután a Városházát vették célba.

A Városházánál egy szerb esküvőnek lehettek tanúi. Az épület enteriőrének megtekintése után a torony lépcsőivel kellett megküzdeniük, hogy a magasból is jól láthassák Szabadkát. A csaknem egy héten át tartó multidiszciplináris nyári egyetem a kisebbségi jogokról szólt. A hallgatók és az előadók ezen belül a témakör globális-, illetve magyar vonatkozású jelenségeivel foglalkoztak. Lattmann Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense: „A program szervezői úgy látták jónak, hogy a program hivatalos lezárása után nem hivatalos programként az egyik legszebb határon túli magyar történelmi gyökerekkel bíró várost mutatjuk meg nekik.”

A budapesti Kisebbségi Jogi Nyári Egyetemet immáron másodszor szervezte meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Tom Lantos Intézet valamint a Middlesex University London a Magyar Külügyminisztérium támogatásával.

Custom Search