Szabadka ünnepel

Kategorija: 
Izvor: 

Vasútmodell-kiállítás, rajzfilmmaraton, gyermekelőadások, mozifilmek és koncertek – ezeken a programokon vehettek részt szombaton a városnapi ünneplők Szabadkán. Több helyszínen különböző szórakozási lehetőségek közül válogathattak. A környező településekről is érkeztek.

Szabadka én vagyok – az idei városnapok mottója, ugyan a szabadtéri programok zöme majd csak délután kezdődik, de már délelőtt rengetegen voltak a főtéren. Színes programokkal készültek a szervezők: koncertekkel, gyermekelőadással és kiállítással.

A Szabadság téri színpadon még szombaton kora délután is folytak a munkálatok. Ez lesz a legtöbb szabadtéri program helyszíne.

Ausztria, Svájc és Németország vasúthálózatának kicsinyített mására nemcsak a gyerekek voltak kíváncsiak. A kiállítást két napon át tekinthetik meg az érdeklődők az Új városházán. Néhányan azt tervezik, hogy többször is ellátogatnak majd. „Azért jöttem el, mert a kis unokámat várom, és akkor beszámolok neki, és valószínűleg visszajövünk” – mondja Szakáll Imre.

A városban több helyszínen már délelőtt várták a látogatókat. A Lifka Sándor Art moziban reggel tíztől délután négyig rajzfilmeket nézhettek a gyerekek.

A nap várva várt eseménye a hét órakor kezdődő koncertsorozat volt a Szabadság téren. Fellépett a Sambansa, a Jazz big band, Gyivánovity Róbert, a Trojka és a Chick Norris Band. A napot Orange party-val zárták, amelyet a Corvin Mátyás utcában szerveztek meg. A városnapi programok mindegyike díjtalan.

Custom Search