Szüreti sokadalom Csantavéren

Kategorija: 

A tarka felvonulók mellett folklórműsort láthattak a helyiek Csantavér központjában.  A lovaskocsik ellentmondást nem tűrve zavarták szét az út mellett legelésző szárnyasokat. A több mint egy tucatnyi járművet elfoglaló szüreti felvonulók láthatóan élvezték a menetet.

Miután a lovaskocsik szétszéledtek, a néptáncos csoportok Csantavér központjában sorakoztak fel. Horvátországból, Szlovákiából és Magyarországról is érkeztek tánccsoportok a sokadalomra. László Róbert, a horvátországi Talicska Néptáncegyüttes tagja: „A mai világban sok minden megadatott a gyerekeknek. Elmennek karatézni, dzsúdózni, úszni. A szokásokat valahogy hanyagolják. Ezeket a néptáncon keresztül kéne ápolni a fiataloknak.”

A rendezvényen felszólalt Petkovics Márta pedagógus, a Magyar Összefogás jelöltje. Elmondta, nehéz 20 éven van túl Csantavér, de szerinte megindulhat egy új mozgalom a fiatalok részévételével. „A volt és a mostani tanulóimon keresztül tudom megmozgatni a falu életét, a kulturális életét. Számítok rájuk. Remélem, hogy ez az eddigi munkám gyümölcse lesz.”

Csantavér központjában végül a táncosok és a falubeliek közös tánccal zárták a műsort. A mulatság szüreti bállal folytatódott.

Custom Search