A Magyar Összefogás jelöltjei többgyermekes családokat látogattak meg Ludason

Kategorija: 
Izvor: 

Összetartás, a körülményekhez való alkalmazkodás, egymás kisegítése – Ludason több magyar család is így oldja meg a mindennapok gondjait. A Magyar Összefogás listájának jelöltjei többgyermekes családokat kerestek fel hétfőn.

Szorgalmasan tanulnak a ludasi Szalai lányok. Szüleik és nagyszüleik mindent megtesznek azért, hogy szép és kellemes környezetben éljenek. A szülőknek, még ha kevés idejük is jut a lányokra a hétköznapokon, a hétvégén bepótolják az elveszett időt. „Amit tudunk, a hétvégéket, a szabadidőt, amikor a gyerekek is itthon vannak, akkor elmegyünk kirándulni, például a Ludasi-tóra, nagyon szeretnek a lányok horgászni. Úgyhogy ilyen helyekre megyünk, ahol nem kerül sok pénzbe az, hogy együtt legyünk, és hogy jól érezzük magunkat” – meséli Szalai Angéla.

A Magyar Nemzeti Tanács a lányok magyar iskolába való íratását is támogatja, valamint tankönyvekkel is ellátja őket. A Magyar Összefogás jelöltjei ajándékot vittek a családnak és a tapasztalataikról kérdezték őket.

A ludasi Engi Dianának két kislánya van. A háztartásban heten élnek. Bár nem mindig könnyű a megélhetés, egymás kisegítésével sok nehézségen át tudnak lépni. „A családdal egymásra támaszkodunk, és akkor kihúzzuk valahogy. Az, hogy munkanélküliek vagyunk, az gond, de egymásra támaszkodunk.”

Joó Horti Lívia, Siflis Zoltán és Dudás Károly a körúton elmondták, személyesen is ismernek sok ludasi családot, és hogy jó olyan házakba betoppanni, ahol bíznak a jövőben, hiszen tele van a ház kisgyerekekkel.

Dudás Károly, a Magyar Összefogás jelöltje: „Arról is beszélünk, hogy ha kicsit megerősödik a gazdaság, hiszen a magyar kormány által nyújtott támogatások a jövőben – hitünk szerint – a kis- és középvállalások megsegítésére is érkeznek.”

A Magyar Összefogás jelöltjei azt is megemlítették, hogy Ludason szinte nem is kell arról beszélni, mit terveznek, illetve mit tettek eddig az MNT-n keresztül. Az emberek mindezt tudják.

Custom Search