Teremhiánnyal küszködnek a műkedvelők Palicson

Kategorija: 
Izvor: 

Sok műkedvelő, helyhiány – ez jellemzi a palicsi művelődési életet. Nagy szükség lenne már a helyi Művelődési Házra, hogy a számos szakosztálynak legyen hol próbálnia, fellépnie. A Magyar Összefogás lista jelöltjei a helyi gondokról tájékozódtak ma.

A palicsi helyi közösség felújított terme már kicsinek bizonyul a Művelődési Egyesület számos szakosztálya számára – hangzott el az összejövetelen, ahol Hajnal Jenő, a Magyar Összefogás listavezetője és Lovas Ildikó, jelölt, a hagyományok éltetőivel, műkedvelő csoportok vezetőivel találkozott. Az egyesületben 10 csoportban folyik a munka, 120 tagjuk van. A legnépesebb a tánccsoport. Már 80-an vannak.

„Lelkesek. Nagyon nagy köszönet a szülőknek, sokszor azt sem tudják hol van próbánk, mert egyszer itt van terminusunk a helyi közösségben, a második terminusunk az iskolában van, ahol csak egy időpontunk van, nagyon nehéz, és sokszor ők is meg vannak zavarodva ,hogy hova is kell jönni, helyhiányunk van” – panaszkodott Brezovszki Roland, a Talentum Egyesület művészeti vezetője.

Ettől függetlenül nem lankad a lelkesedésük, sikeresek. A helyi Szederinda Népdalkör például tavaly a legjobbnak bizonyult egy magyarországi tehetségkutató versenyen. A többieket sem akadályozza a helyhiány, csak bonyolultabbá teszi a próbák megszervezését. Csiszár Molnár Anna, a Palics Magyar Művelődési Egyesület alelnöke: „Továbbra is sikeresen működnek, részt vesznek mindenféle rendezvényen, ha bármikor be kell ugrani valamilyen művelődési rendezvényre, bármikor vállalni tudják, hogy szavaljanak, a citerások citerázzanak, ha kell, a táncosok is fellépnek.”

Addig amíg Palicson az iskola közelében nem épül fel a Művelődési Ház, ami egy nagyon régi ígéret, meg kell oldani a problémát. „Mi ezt elkezdtük intézni, és azt hittük, hogy meg van oldva, ide fogják adni használatra a Vigadót, amit egyébként megnéztük, decemberig hétfőn és szerdán, amikor a mi gyerekeink próbálni szeretnének, üresen áll. De azt a választ kaptuk az ígéretek ellenére a Park Palicstól, amely az üzemeltetője a Vigadónak, hogy nem lehet, mert az konferenciákra van előlátva” – mondta Lovas Ildikó, a Magyar Összefogás listájának jelöltje.

Lovas Ildikó az MNT kulturális tanácsosa hozzátette, reméli, hogy sikerül megértetni az illetékesekkel, hogy itt közjóról van szó, tudnak majd próbatermet biztosítani a helyieknek, akik egyébként nagyon erőteljes, tenni vágyó közösségnek számítanak. A találkozón kiemelték a kulturális turizmus fontosságát, valamint, hogy az MNT programjaiban támogatná a helyi sportot is, hiszen pl. a maratonfutók és az evezősök is kimagasló eredményeik alapján megérdemelnék a segítséget.

Custom Search