Lepeš Josip az MTTK új megbízott dékánja

Kategorija: 

Új megbízott dékánja van a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karnak. Lepeš Josip egyetemi docens egy évig vezeti az intézményt. Az új dékán bővíteni szeretné a meglévő szakok oktatási tartalmát, modernizálná a tanító- és az óvodapedagógus-képzést, valamint a mesterképzéseket.

Lepeš Josip a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar megbízott dékáni pozíciójában váltotta Takács Mártát, akinek most járt le megbízatása. A váltásról több testület is döntött. „Ez egy formálisan bejáródott folyamat. Először az oktatói tanács tesz javaslatot, miután meghallgatja a jelölteket. Ebben az esetben Takács Márta kolléganőm és én is előadtuk a programunkat. Az oktatói tanács szavazott. Ők javasoltak a dékáni posztra, utána a kari tanács választ, és ők is úgy döntöttek, hogy rám szavaznak a megbízott dékáni poszt kinevezésében” – mondta el az új megbízott dékán.

Lepeš Josip kinevezése egy évre szól. A tanítóképzőnek addig nem lesz állandó dékánja, amíg ezt a posztot rendes tanár státusban lévő meg nem pályázza. Az új megbízott dékán bővíteni szeretné a meglévő szakok oktatási tartalmát. „Az egyik, amit fontosnak tartok, az a meglevő képzések, a tanító- és az óvodapedagógus, valamint mesterképzések oktatási tartalmának bővítése, modernizálása. Közelebb kell vinni ezt a valósághoz. A másik, amin gondolkodnunk kell a demográfiai felmérések tartalma miatt, az a tanárok képzése. Karunkon egy nagyszerű tanári gárda állt össze a tanító- és óvóképzés mentén. Hiszem azt, későbbi átalakításokkal képesek leszünk kétszakos, valamint egyszakos tanárképzés beindítására is.”

Felmérések szerint a vajdasági magyar oktatásban a legnagyobb hiány matematika- és fizikatanárokból, illetve gyógy- és felzárkóztató pedagógusokból van. Az MTTK a leendő szakokat a Magyar Nemzeti Tanáccsal együttműködve tervezi meg.

Tagovi: 
Custom Search