Alkalmi műsorral ünnepelte 144 éves fennállását a szabadkai Népkör

Kategorija: 
Izvor: 

Kalotaszegi táncok, kispiaci népdalok és vajdasági tánckavalkád a Juhász zenekar kíséretében. Így ünnepelte 144 éves fennállását csütörtök este a szabadkai Népkör. A rendezvényen telt ház fogadta a fellépőket.

Zabos Regina a Song for you című dallal köszöntötte a vendégeket a Népkör Kincses Vajdaság című előadásán, amelyre nagyon sokan voltak kíváncsiak.

„Arra törekszünk, hogy a Népkör a modern idők igényei szerint egy közösségi házzá alakuljon, és a vajdasági magyar közösségnek és elsősorban a szabadkaiaknak egy olyan központja legyen, ahol kultúrát, hagyományt egyaránt, sőt a közösségi életet is egyaránt gyakorolhatják” – mondta Takács Márta, a Népkör MMK elnöke.

A Népkörben harmadik éve nyílik fotókiállítás az Interetno fesztiválon készült fényképekből. Kovács Flórián Szenvedély című fotója a facebookon a legtöbb like-ot szerezte, a zsűri döntése alapján azonban második helyezést ért él. „Valójában egy ilyen fotópályázatnak az a lényege, hogy az ember egymaga nem tudja csinálni, mert ha van egy fotófelszerelés, akkor jó, ha valaki tartja a vakut és esetleg még meglát egy-két olyan témát, ami esetleg egy ilyen pályázathoz illő” – véli Kovács Flórián fotós.

A makói forgatós táncegyüttes kalotaszegi táncokkal szórakoztatta a közönséget. Dudás Károly, a Magyar Összefogás jelöltje szerint: „Nem véletlenül nevezték elődeink a délvidéki magyarság világítótornyának a Népkört. Vannak nekünk kis világítótornyaink Vajdaságban, de én azt hiszem, hogy a Népkör az egyik legrégibb és legtöbb fényt adó világítótorony, és én bízok benne, hogy ez idecsalja az embereket.”

A Népkör 2002-ben kiérdemelte Szabadka Város legmagasabb társadalmi elismerését, a Pro Urbe-díjat. Sokoldalú és színvonalas tevékenységüket az elkövetkező években is folytatni kívánják.

Custom Search