„Éljenek a szavazás jogával, ez nagyon fontos a magyarság jövője szempontjából”

Kategorija: 

Fontos a részvétel az október 26-i magyar nemzeti tanácsi választáson – erre hívták fel a szabadkai lakosok figyelmét a Magyar Összefogás lista jelöltjei és a Vajdasági Magyar Szövetség tagjai.

A Tesla-telepi piacon folyamatosan érkeztek érdeklődők a Magyar Összefogás standjához. A polgárok többsége fontosnak tartja az október 26-i választásokat. Boros László nyugalmazott matematikatanár: „Én biztos elmegyek választani, eddig még nem hagytam ki hál’ Istennek egyet sem.”

Szalma Viktória grafikus: „Mindenképpen fontosnak tartom. Kevesen vagyunk, úgyhogy mindenféleképpen össze kell fogni, és ez egy nagyon jó módja annak, hogy az emberek tudjanak róla, hogy mi történik, hogy megismerjék, részt vegyenek. Nagyon fontosnak tartom, mindig részt veszek, szavazni megyek. Számomra ez fontos.”

A személyes találkozás a választópolgárokkal – ez volt az egyik célja a kampányrendezvénynek. Lovas Ildikó, a Magyar Összefogás jelöltje: „Találkozni az emberekkel, közvetlenül szót váltani nem szervezett körülmények között, hanem spontán, az egyrészt a véleménynyilvánítás legőszintébb formája, ami mi számunkra is tanulás, másrészt pedig itt vannak a kertvárosi, kisradanováci helyi elnökeink, és az ő számukra is fontos, mert a Vajdasági Magyar Szövetség a kapcsolattartásra kihasznál minden formát. Örülnek nekünk az emberek, ezt látjuk.”

A lakosoknak is voltak kérdéseik a választásokkal kapcsolatban. László Edit, a VMSZ kertvárosi helyi szervezetének elnöke: „Az idősebb személyek az időponttal kapcsolatban érdeklődnek, illetve azt mindig kihangsúlyozzuk, hogy az egyes számot kell bekarikázni.”

A Zöldike piacon is kampányoltak a VMSZ tagjai. Több polgárral sikerült beszélniük. Baráth Gábor, a VMSZ Központ III. helyi szervezetének elnöke: „Pozitívak a vélemények az ösztöndíj-programról, vagy a beiskolázási programról. Nagyon sok idősebb embernek az unokája vagy általános iskolás, vagy most járnak egyetemre. El szoktunk beszélgetni, és egy kis ajándékkal kedveskedünk a választópolgárokkal.”

A Tejpiacon szintén tájékoztatták a magyar lakosokat az előttünk álló választásokról. Bognár Beáta, a Magyar Összefogás jelöltje: „Tájékoztatunk természetesen mindenkit arról, hogy október 26-án nemzeti tanácsi választások lesznek és hogy jöjjenek el szavazni, éljenek a szavazás jogával, mert ez nagyon fontos a magyarság jövője szempontjából.

A vajdasági magyarság figyelmét fel kell hívni arra, hogy mennyire fontos az, hogy a Magyar Nemzeti Tanácson keresztül érvényesíteni tudja érdekeit – mondták a Magyar Összefogás jelöltjei. Szerintük ezért kell szavazni október 26-án, hogy maguk döntsenek arról, kinek a kezében legyen a vajdasági magyarok sorsa.

Custom Search