Tapasztalatszerzés, ismerkedés, együttműködés – fiatal közgazdászok találkozója Palicson

Kategorija: 

A tapasztalatcsere, kapcsolatépítés és a hálózati együttműködés az, ami összeköti a fiatal vállalkozókat – hangzott el ma a Kárpát-medencei Fiatal Közgazdászok Találkozóján, Palicson. Vajdaságra jellemző jelenség a közösség elöregedése, ennek oka pedig a migráció, amely döntően befolyásolja a gazdasági helyzet alakulását – mondta Korhecz Tamás alkotmányjogász, az MNT leköszönő elnöke.

Egyetemi hallgatók és már végzett, friss diplomás közgazdászok figyelik az előadást. Tapasztalatszerzés miatt, és ismerkedés, barátkozás céljából érkeztek a szakmai tanácskozásra.

Kovács Patricia, egyetemi hallgató, Budapest: „A találkozótól azt várom, hogy amit az egyetemen hallgatunk, mindennap előadásokat, tananyagokat, azon túl plusz gyakorlati tapasztalatokat hallgassak meg, hogy ezzel tágítsam a látókörömet.”

Füzi Gellért, egyetemi hallgató, Budapest: „Jó kapcsolati tőkét lehet innen is meríteni, úgyhogy bízom benne, hogy később is tudom hasznosítani az itt megszerzett tudást.”

A találkozó második napján szó esett az elvándorlás következményeiről, valamint az EU tízéves mérlegéről is. Az Európai Unió országainak együttműködésében rengeteg többlet erőforrás rejlik. Szerbiának át kell gondolnia, mi az, amit ehhez hozzá tud tenni – hangsúlyozta Baráth Etele, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja. „Mindenkinek megvan a saját tudása, a saját képessége, a saját akarata. Arra kell nagyon koncentrálni, amit én hozzá tudok tenni. Ez általában két-három tényező egy ország esetében. Én úgy gondolom, hogy Szerbia csatlakozása be fog következni. Mindenki nyitott arra, hogy Európa teljes földrajzi térsége kerüljön egy egységes irányítás, kormányzás alá. Nagyon fontos, hogy Szerbia, amikor ezeket egyezteti, pontosan határolja le, hogy mik az ő nemzeti érdekei.”

Az év egyik legnagyobb regionális szakmai találkozóján közel száz fiatal vett részt.

Custom Search