Tilos házi pálinkát vinni Magyarországra

Kategorija: 

A zárjegy nélküli, otthoni kazánokban főzött szeszes italokat a határátkelőkön lefoglalják. A törvénysértőket több tízezer forintos bírsággal sújthatják.

A házilag főzött pálinkát ezentúl még csak kóstolóban sem vihetjük Magyarországra. A Nemzeti Adó és Vámhivatal szerint az ellenőrizetlen alkohol veszélyeket hordoz magában.

Juhász Gábor és zenekara számos országban megfordult már. A fellépések alkalmával nem ritka, hogy egy kis házi pálinkával hálálják meg a meghívást. A magyarországi törvények azonban ezt megakadályozzák. „Nagyon sűrűn van az, hogy családoknál vagyunk elszállásolva. Vendégszerető családok altatnak bennünket egy-két éjszakára ,és olyankor mindig valami jó kis hazait szoktunk nekik vinni. Ez lehet pálinka vagy édesség, ami erre a szabadkai régióra jellemző ,és én az utóbbi időben a komám által főzött házi pálinkát szoktam vinni” – mondta Juhász Gábor, a Juhász zenekar vezetője.

Rumenjaković Attila évente mintegy másfél tonna gyümölcsből főz vegyes pálinkát. Szerinte fölösleges ez a nagy szigorúság. „Saját részre főzöm a pálinkát, de azért ritkán szoktunk vinni az unokatestvéremnek is, amikor megyünk át Magyarországra, Szegedre egy liter hazai pálinkát, de most ez az új törvény végett nem tudjuk, hogy mi lesz.”

A magyarországi Nemzeti Adó és Vámhivatal biztonsági okokra hivatkozik az új törvénnyel kapcsolatban. „Nagyon fontos az, hogy ha valaki olyan pálinkát hoz, amit házilag állítottak elő, abból egy litert sem hozhat az országba. Viszont, ha olyan pálinkát hoz, amit üzletben vásárolt és van rajta árjegy és megfizették utána az adót, akkor abból 10 litert hozhat az országba. Ennek az a célja, hogy ne kerüljön be ellenőrizetlen alkohol termék az országba” – magyarázta Suller Attila, a NAV szóvivője.

A Magyarországon életbe lépett tilalom kizárólag a házi készítésű, égetett szeszes italokra vonatkozik.

Custom Search