Vasárnap este fél kilenckor kezdődik a Pannon TV jótékonysági műsora

Kategorija: 
Izvor: 

Adni öröm címmel jótékonysági élő műsorral jelentkezik ma este fél 9-kor a Pannon Televízió. Médiaházunk a Caritas segítségével a felajánlásokat eljuttatja a szegény sorsú családoknak, a dreai Lurkóháznak, valamint a topolyai Bethesda Szeretetszolgálatnak.

Nagy a sürgés-forgás vasárnap délután a Pannon RTV szerkesztőségében. Az esti jótékonysági élő műsorra készül az Adni öröm stábja.

A gyártásvezető még egyszer ellenőrzi, hogy minden elkészült-e.

Tóth Ugyonka Tímea, gyártásvezető:  „Hívjuk a vendégeket, egyeztetek az adásrendezővel.

Cérna Lenke, a műsor egyik riportere, aki több rászoruló családnál is forgatott, a tapasztalatait a stúdióban is elmondja majd. „Az elmúlt hetekben öt családdal ismerkedtem meg, akik siralmas körülmények között élnek és ezért minden segítségre szükségük van.”

A két szerkesztő-műsorvezető már kora délután megérkezett. A szívszorító emberi sorsok az ő szemükbe is sokszor könnyet csaltak.

„Olyan képeket és olyan dolgokat mutatunk be a családok életéből, amivel nekünk is nagyon nehéz szembesülni, úgy hogy a papír zsebkendőt mi is befogjuk készíteni” – mondta Nemes Nagy Anita, szerkesztő-műsorvezető.

A többórás élő műsorban örömteli pillanatok is lesznek. „Készülünk meglepetésekkel is, ugyanis lesznek vendégeink is, van akinek itt fog teljesülni a karácsonyi kívánsága” – árult el egy titkot az Adni öröm másik szerkesztő-műsorvezetője, Ábrahám Viola.

Rengeteg felajánlás és adomány érkezett a Pannon RTV Adni öröm címmel indított jótékonysági akciójára. Ruhák, játékok, élelmiszer csomagok és tisztálkodási szerek jutnak majd el a rászoruló családokhoz.

„Megmozgattuk a közösséget és nagyon sokan jelentkeztek. Sokan akarnak segíteni. Anyagiakban, ruhákban, különböző formában. Azt gondolom, hogy egy a fontos, hogy ezeknek az embereknek, akinek most megpróbálunk segíteni, könnyebb legyen az elkövetkező pár hét, pár hónap. Arra kérek mindenkit, hogy aki csak tud segítsen nekik” – mondta  Kozma Zoltán, a Pannon RTV igazgatóhelyettese.

A műsor alatt a 024/621-401-es számon vagy az [email protected] e-mail címen várjuk adományaikat.

Custom Search