Selfie Kosztolányival – várják a csapatok jelentkezését az irodalmi vetélkedőre

Kategorija: 

Anyuska régi képe, avagy selfie Kosztolányival címmel szervezik meg március 26-án a középiskolások irodalmi vetélkedőjét, Szabadkán.

A Kosztolányi Dezső Napok szervezőbizottsága a négy tagú csapatok jelentkezését március 10-éig várja. A versenyen részt vehet minden magyar ajkú középiskolás. A diákoknak fényképezőgépet, vagy fotózásra alkalmas telefont, illetve egy 19. század végére jellemző használati tárgyat is magukkal kell hozniuk.

A vetélkedőt a Szabadkai Városi Könyvtárban és a város különböző pontján rendezik meg. A legjobb csapatok könyvjutalomban részesülnek.
 
Bognár Irén könyvtáros: „Nem csak a falakon belül, hanem a városban is megtekinthetik a helyszíneket és onnan informálódhatnak. Most elvárjuk, hogy selfieket készítsenek, fedezzék fel maguknak a várost, az épületeket, és ez alapján készítsenek majd beszámolót a látottakról. Illetve Kosztolányi szellemében fűzzék hozzá azt a tudásanyagot is, amit a városhoz tudnak kötni.”
 

Custom Search