A belügyminiszter Szabadka vezetőségével tárgyalt

Kategorija: 

Nebojša Stefanović belügyminiszter a szabadkai rendőrfőnökkel való egyeztetés után a város vezetőségével találkozott. A városháza dísztermében lakossági fórumot tartottak, amelyen a belügyminiszter a közlekedést és a közbiztonságot érintő gondokról, valamint azokról a törvényekről beszélt, amelyekkel csökkenteni lehetne többek közt a családon belüli erőszak, az ittas vezetők és a felelőtlen fegyverhasználat áldozatainak számát.

A közbiztonság a polgárok és a városvezetés számára is vitális jelentőséggel bír. Alapja a békének, a fejlődésnek, a jólétnek és a szebb jövőnek. Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Maglai Jenő, Szabadka polgármestere azt a lakossági fórumot, amelyen Nebojša Stefanović, Szerbia belügyminisztere is részt vett. Maglai Jenő: „Miniszter úrnak külön köszönet jár, hiszen kevés olyan magas rangú tisztségviselő van az országban, aki ilyen módon közvetlenül kommunikál a polgárokkal, és azt kell mondanom, hogy jó példa és dicséretes példa arra, hogy a miniszter úr személyesen eljött a legközelebbi munkatársaival és első kézből fog a feltett kérdésekre és megismerkedni az esetleges problémákkal.”

Ilija Maravić, a Városi Képviselő-testület nevében köszöntötte a minisztérium küldöttségét és megjegyezte, ez az első alkalom Szabadka történelmében, hogy a belügyminiszter személyesen látogat el a városba, és közvetlenül áll a lakosok szolgálatára. „Nagyon fontos megjegyezni, hogy Szabadka egyedibb más városoknál, mert Szabadka multietnikus, multinacionális és multikonfesszionális közeg. Olyan közeg, ahol évek óta békében élnek szerbek, magyarok, horvátok és bunyevácok. Ebben a színes sokféleségben gyakran beszélünk pozitív értelemben a rendőrökről és a szabadkai rendőrségről, amelynek jobb érzéke van a törvények végrehajtásához, mint máshol.”

Nebojša Stefanović minden héten más-más városba, illetve községbe látogat, hogy ott megismerje a közösségeket érintő közlekedési, illetve közbiztonsági gondokat. Szabadkán beszélt azokról a törvénymódosításokról, amelyek a polgárok fokozott biztonságához és a rendőrség hatékonyabb munkájához járulnak hozzá. A rendőrség célja a irántuk érzett bizalom visszaszerzés kell, hogy legyen. „Egy dolog, amit gyűlölök és amit sosem akarok hallani – meg is tiltottam ott, ahol tiltani tudom -, hogy a rendőrök azt mondják az embereknek, hogy az nem tartozik a hatáskörükbe. Amikor az emberek hozzánk fordulnak, azt nem jókedvükből, más értelmesebb dolguk híján teszik. Azért fordulnak hozzánk, mert bajban vannak és minket választottak, hogy oldjuk meg a gondokat.”
A szabadkaiak több kérdést is intéztek a belügyminiszter felé. 

A lakossági fórumon szó volt a kóbor kutyákról, az iskolák közelében tapasztalható közlekedési viszonyokról, a fegyverekről és pirotechnikai eszközökről, valamint az évek óta megoldatlan súlyos bűntettekről is.

Custom Search