Szécsi Pál és Domján Edit szerelme a színpadon

Kategorija: 

Nem tudni, hogy Szécsi Pál dalai vagy Domján Edit levelei vagy kettőjük szerelme vonzották-e jobban a fesztiválozókat, mindenesetre a nézők pénteken megtöltötték a Népkör nagytermét. Az egy órás est alatt Szécsi szinte összes slágere elhangzott.

Népszerű a Winteretno ingyenes kulturális programsorozata. Pénteken mintegy kétszázan voltak kíváncsiak a Színészszerelem című estre, melyet a Békéscsabai Jókai színház művészei állítottak össze Domján Edit és Szécsi Pál legendás szerelméről. Komáromi Anett elmondta, hogy az estnek felolvasószínház jellege van és mindig, mindenhol ingyenes a nézők számára. „Azért csak felolvasó est, mert így kedveskedtünk a nézőknek, mert szerelmesek rengetegen Szécsi Pálba, és most a Róbert megszemélyesítette, az ő ötlete alapján dugtuk össze a fejünket és lett ez a kis estünk.”

Nagy Róbert az est folyamán előadta Szécsi Pál szinte összes slágerét. Azt mondta, nemcsak ő hasonlít Szécsi Pálra, a darabbéli partnere és Domján Edit között is vonható párhuzam. „Köztünk is pont annyi korkülönbség van, tizenkét év, mint amennyi köztük volt, és amikor megszületett ez a darab két vagy három évvel ezelőtt, akkor meg pont abban a korban voltunk.”

Szombaton este pedig, a fesztivál utolsó állomásaként, Koncz Gábor láthatják majd a Népkör színpadán.

Custom Search