Jól haladnak a munkálatok

Kategorija: 
Izvor: 

Már a héten befejezik a munkálatokat a szabadkai Népszínház épületének homlokzatán. A felújítás véget ér, már az ablakokat és az ajtókat is beszerelték.

Jelenleg a színház körüli járdát kell rendezni és a lépcsőket lefedni gránitlapokkal. Időközben megérkezett az ötödik fázishoz szükséges 225 millió dinár is. Az eszközöket a tartományi Nagyberuházási Igazgatóság és a szerbiai művelődési minisztérium biztosította, továbbá a városi költségvetésből és a köztársasági költségvetési tartalékokból is különítettek el erre a célra – nyilatkozta Maglai Jenő, Szabadka polgármestere mai sajtótájékoztatóján. „Július 10-re tervezzük, hogy leszedjük a védőhálókat az oszlopokról. Így gyakorlatilag Szabadka központja máshogy néz majd ki, mint korábban. Ily módon július 12-ig befejeznénk a munkálatok ötödik fázisát. Ezzel egy időben elindítottuk az előző közbeszerzési pályázat eljárását a munkálatok folytatására. Ami fontos, hogy biztosítani tudtunk 225 millió dinárt a munkálatok folytatására.”

Custom Search