Kétszázhúsz új munkahelyet nyit a Siemens Szabadkán

Kategorija: 

A Siemens német vállalat azt ígéri, 220 újabb munkahelyet nyit Szabadkán. Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök Münchenben részt vett egy üzleti fórumon, ahol bajor cégekkel folytatott tárgyalásokat. A kormányfő bejelentette, két német vállalat is szeretne új munkahelyeket teremteni Szerbiában.

Aleksandar Vučić bajor cégekkel folytatott tárgyalásokat. A miniszterelnök bejelentette, a Siemens mellett egy másik német cég is érdeklődött aziránt, hogy befektessen Szerbiában, és ezzel 2-3 ezer embernek biztosítana munkahelyet. „Arra kértem a barátainkat, hogy ezeket a számokat növeljék, biztos vagyok benne, hogy elfogadták az ötleteimet, méghozzá azért, mert nagyobb profitot hoz, hiszen nekünk jó a munkaerőnk. Egy nagy bajor vállalat is érdeklődött, azt hiszem nagyon gyorsan konkrétan tudni fogjuk, hogy két vagy három ezer embert foglalkoztatunk-e majd Újvidéken. Szerintem ezt a következő hónapban sikeresen meg is tudjuk valósítani.”

A Müncheni Gazdasági Kamara részvételével szervezett üzleti találkozón a többi között autóipari, fémfeldolgozó és elektromos alkatrészek gyártásával foglalkozó cégek is részt vettek. A Siemens magánvállalat igazgatója bejelentette, hogy szeptember végéig betölti az előre látott 220 munkahelyet a szabadkai vállalatban. Udo Eichlinger, igazgató, Siemens za Srbiju: „Igen, valóban ez egy jó hely a befektetésre és egy jó hely az életre, és egy nagyon jó hely, ahova például vakációra lehet jönni. Összegezve ez egy nagyon jó hely a befektetésre.”

Szerbia legfontosabb német külkereskedelmi partnere Bajorország. A két ország közötti kereskedelem évente eléri a 734 millió eurót – mondta még el a szerb miniszterelnök. 2014-ben Szerbia 462 millió euró értékben exportált Bajorországba, ennek oroszlánrészét a Siemens adta.

Custom Search