| 12.02.2010. |
Pannon RTV hírek |
| 24 órás határátkelő |
A tervek szerint az év végéig elkészül a kibővített bajmoki határátkelő részletes tervdokumentációja. A 24 órán át működő határátkelő nemcsak Bajmoknak, hanem a környékbeli településeknek is jelentős gazdasági fellendülést hozhat. Maglai Jenő, a Helyi Közösség közgyűlésének elnöke a Pannon RTV-nek elmondta: Az elmúlt évtizedek során szinte minden közeli település leépülésnek indult. Az elnéptelenedés és a két évvel ezelőtt kirobbant gazdasági világválság csak tovább rontja a helyzetet. A határátkelő megnyitásával viszont munkahelyek nyílnának, így most ez az egyik legfontosabb feladat. Bajmokon a szennyvíztisztító kiépítése is tervben van, valamint folytatódik az egészségház és több más intézmény felújítása. A helyi közösségben tavaly több jelentős projektum is megvalósult: átadták az új iskolaépületet, megoldották a sportcsarnok fűtési gondjait, és a tűzoltóotthont is felújították.
|
|
|
| A NATO és Szerbia |
Meg kell változtatni a NATO-val kapcsolatos közgondolkodást Szerbiában - ez volt az elsődleges célja a szabadkai városházán ma tartott konferenciának. A Szerbia erős szövetségesekkel, vagy semleges országként? elnevezésű tanácskozást a VMSZ és a Nemzetközi Biztonságpolitikai Intézet szervezte. Egeresi Sándor, a tartományi parlament elnöke szerint lehetetlen Európai Uniós perspektíváról beszélni NATO csatlakozás nélkül. Pásztor Bálint köztársasági parlamenti képviselő pedig a gazdasági és biztonságpolitikai okokat nevezte meg, mint az Észak-Atlanti Szövetséghez való csatlakozás legfontosabb indokait. A tanácskozáson elhangzott még, hogy a NATO tevékeny részese volt a Nyugat-Balkáni térség békéjének megteremtésében. Ezt kell tudatosítani a közvéleményben - mondták a szervezők. A legutóbbi felmérés alapján a lakosság csaknem 60 százaléka utasítja el a katonai szövetséghez való csatlakozást.
|
|
|
| Folyamat (?)! |
A Vajdasági Magyar Szövetséget nem lehet ellehetetleníteni és azzal, hogy egyes önkormányzatokban kiszorítják a hatalomból nem lehet tönkretenni sem - nyilatkozta Pásztor István. A VMSZ elnöke szerint egy folyamatról van szó, aminek első állomása Szabadka volt, jövő héten pedig Zenta következik. A pártelnök elmondta, a VMSZ hatalomból való kiszorításának több oka van: az egyik, hogy a parlamenti képviselőik nem szavazták meg a köztársasági költségvetést, a másik, hogy egy hónap alatt több mint 120 ezer magyar iratkozott fel az önálló választói névjegyzékre. Szabadkán tegnaptól ellenzékbe került a VMSZ, a jövő héttől valószínűleg Zentán is. Magyarkanizsán is volt erre irányuló kísérlet a Demokrata Párt részéről, de ott a Magyar Koalíció biztos többséggel rendelkezik, így semmi esély a polgármester leváltására.
|
|
|
| Folyt.köv. |
Szerdán folytatódik a szabadkai Városi Képviselő-testület tegnap megkezdett ülése. A VKT alelnöke délután 6-kor berekesztette az ülést, mivel a tervezett napirendi pontoknak csak egynegyedét tudták addig megvitatni képviselők. Az önkormányzati parlament elfogadta Maglai Jenő VKT elnök lemondását, valamint a Városi Tanács két új tagjának kinevezését. A szociális és egészségügyet felügyelő megbízott Biacsi Mária, míg a nemzetközi és regionális kapcsolatok megbízottja Kudlik Erika lett. A DP-s tömb körüli többség leváltotta Jurca Józsefet, az Építési Igazgatóság vezetőjét, helyére a 32 éves Josip Kovač Striko került megbízott igazgatóként. A tegnapi ülés óta a Vajdasági Magyar Szövetség konstruktív ellenzéki szerepet tölt be a városban.
|
|
|
| Bálint-nap |
A Valentin-nap jegyében telt a mai nap a szabadkai Egészségügyi Középiskolában. A kozmetikus és fodrász tagozatra járó tanulók a szerelmesek napja alkalmából testfestészeti, smink és divatbemutatót tartottak, az iskola előcsarnokában pedig maszk-kiállítást is rendeztek. A műsor főszervezője a diák parlament volt, de a tanárok is besegítettek. Az osztályok Valentin-napi szerelmi üzenetet írtak egymásnak, majd karaoke partyt tartottak.
|
|
|
| Szemétből haszon |
Hulladékszelekciós parkot létesít idén a szabadkai Köztisztasági Kommunális Közvállalat - tudtuk meg Vladimir Dragin igazgatótól. A Környezetvédelmi és Területrendezési Minisztérium pályázatára a közvállalat már elkészítette a szükséges projektum-dokumentációt, amelyet a következő hónapban adnak át. A parkot a tervek szerint a szabadkai városi hulladéklerakón létesítik, ahol a már meglévő objektumok mellé újabb raktárhelyiségeket építenek és új berendezéseket vásárolnak. A program összértéke 160 ezer euró. Szerbiában - Szabadka mellett - várhatóan még 26 községben hoznak létre hasonló hulladékszelekciós létesítményt az idén.
|
|
|
| Hóesésben sincs hóhelyzet |
Az eddigi hóeltakarító munkálatok megfelelőek, a rossz időjárás miatt eddig nem voltak nagyobb fennakadások a közlekedésben - olvasható a szabadkai téli szolgálat munkáját ellenőrző stáb közleményében. A meteorológusok az elkövetkező napokra újra nagyobb havazást jósolnak. A városi stáb a közleményben értesíti a lakosokat, hogy a téli szolgálat felkészült a kedvezőtlen időjárási viszonyokra, szükség esetén az eddigieknél több munkaerőt és gépet mozgósítanak.
|
|
|
| Rendőrségi hír |
A helyszínen tetten érték és letartóztatták azt a két férfit, akik Szabadka központjában akart kirabolni egy számítástechnikai szaküzletet. A 23 éves I. K. és a 25 éves Đ. T. helyi lakosok, betörték a kirakatot és 54 ezer dinár értékben tulajdonítottak el árut. A két férfi ellen minősített lopás bűntettének vádjával bűnvádi feljelentést tett a rendőrség.
|