Eltűnik a betonförmedvény a Szabadegyetem mellől

Kategorija: 
Izvor: 

Lebontják a Szabadegyetem melletti betonkonstrukciót, ami 1963 óta csúfítja Szabadka központját. Az épület eredetileg autósmozinak készült, de már évtizedek óta csak hajléktalanok lakják.

„Évtizedek óta csúfítja a várost ez a konstrukció. Múlt év novemberében és decemberében megoldottunk egy 17 éven át húzódó peres ügyet a Holtek vállalattal, a szóban forgó földterület és a konstrukció volt tulajdonosával” – nyilatkozta Modest Dulić polgármester.

A peren kívüli megegyezésben 40 millió dinárt fizetett ki a város, így kiírhatták a közbeszerzésről szóló pályázatot a bontás elvégzésére. Az Elita Coop vállalat messze a legkedvezőbb ajánlattal szolgált.

Snežana Pejičić, a Városépítési Igazgatóság vezetője elmondta: „Három ajánlatot kaptunk. Erre a célra 11 millió dinárt hagytak jóvá, de sikerült egy nagyon kedvező áron dolgozó kivitelezőt találnunk. Ez az ár körülbelül 3 millió 700 ezer dinárt tesz ki adóval együtt.”

A kivitelezőnek nem jelent nagy feladatot a munkálatok elvégzése, viszont a szabadkai polgároknak sokat jelent, hogy végre eltűnik a betonförmedvény.

Az illetékesek ígérik, hogy a Szabadegyetem melletti betonkonstrukció bontása nem zavarja majd a polgárok nyugalmát, és a környező épületekben sem keletkezik kár. Kijelentették, ez csak az első lépés a város központjának teljes rendezéséhez.

Custom Search