Jó a hozam, alacsony az ár

Kategorija: 
Izvor: 

Gyakorlatilag véget ért a búza aratása Vajdaságban. Az előzetes becslések szerint 700 millió tonnás búzahozamra lehet számítani. Ám a nagyszerű termés ellenére az átvételi ár továbbra is alacsony.

Az előzetes rémhírekkel ellentétben, melyek a búza betegségéről szóltak, a gazdák elégedettek a termés minőségével és mennyiségével is. Kőrösi Zsolt termelő elmondta: „Jónak lehet mondani, kisebb károk érték ugyan, a jégveréstől kezdve a sok csapadék végén a gombásodásig, de jónak mondható.” A nagyon jó hozam azonban negatívan hat az árak alakulására. Ezért a búzáért csak 16 dináros kilogrammonkénti árat előlegeztek meg, amely nem kedvez a gazdáknak.

„A termelők nem elégedettek az árral, ezzel valószínű, hogy nem tudják betakarni azokat a kiadásaikat, amiket befektettek” – mondja Aladics Tibor vállalkozó. Szerinte előnyösebb helyzetben vannak azok a gazdák, akiknek sikerül elraktározniuk búzájukat. Így ugyanis később kedvezőbb feltételek mellett értékesíthetik azt, habár a tárolásért fizetni kell. „Nagyon jó helyzetben vagyunk, hiszen óriási mennyiségű helyiségünk van, és a mi termelőinknek, akikkel együtt dolgozunk lehetőség nyílik arra, hogy ha nem muszáj, és ha nem égető az anyagi helyzet otthon, akkor nem muszáj eladni a búzájukat most a legalacsonyabb áron, hanem kivárhatják az áremelkedést.”

Mivel a külföldi felvevőpiacon szintén igény mutatkozhat a vajdasági búzára, az ár bizonyosan nem marad ennyire alacsony. Az emelkedés időpontját azonban nem lehet előre látni.

Custom Search