Egy biztos, a Kosztolányi diákjai a legműveltebbek

Kategorija: 

A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulói győzedelmeskedtek az 1 Biztos elnevezésű műveltségi vetélkedőn, amelyen szabadkai középiskolák mérték össze tudásukat. A második helyen a Svetozar Marković Gimnázium, a harmadik helyen pedig a Bosa Miličević Közgazdasági Középiskola tanulói végeztek. Az 1 Biztos műveltségi vetélkedőt a szabadkai Népkörben tartották csütörtök este a Vajdasági Magyar Diákszövetség szervezésében, idén immár 12-ik alkalommal. Minden résztvevő értékes ajándékokkal távozott, a legügyesebb csapat tagjai pedig egy-egy táblagéppel gazdagodtak.

Custom Search