Hamarosan a helyére kerülhet az új Vergődő madár

Kategorija: 
Izvor: 

A közeljövőben újra elkészíthetik a tavaly elrabolt Vergődő madár szobrát a szabadkai önkormányzat tervei szerint. Kalmár Ferenc munkáját nem lesz egyszerű feladat rekonstruálni, mert az eredeti alkotásnak csak a fémváza van meg. A munkát szinte teljesen elölről kell kezdeni.

Meg van még a Vergődő madár szobrának a rámája. Valakinek újra agyaggal kellene bevonni a fémszerkezetet, hogy arról le lehessen venni a kiöntéshez szükséges gipszmintát. A szobor alkotója, Kalmár Ferenc tavaly elhunyt. Lánya nem vállalná a munkát, ugyanis ő nem szobrász. „Szívesen segítenék bárkinek, csak egyedül én ezt nem merem vállalni. Úgy gondolom, hogy ez így lenne korrekt. Bízom benne, hogy jó lesz, mert a mai modern technikával a fényképek alapján minden szögből meg lehet ezt vizsgálni” – magyarázta Kalmár Magdolna keramikus.

Egy szabadkai öntödében készült több mint két évtizede a Vergődő madár szobra. Az akkori öntőmester, idősebb Antal Mihály elmondta már nincs meg neki az eredeti öntőforma. A munkát tehát szinte teljesen elölről kéne kezdeni. „Sajnos az a modell már eltűnt azért, mert olyan gyorsan dolgoztunk, rövid volt az idő, nem tudtuk megőrizni, mert az volt az elképzelésünk hogy ebből a Vergődő madárból csak egy kell.”

Az ártatlan szabadkai áldozatoknak emléket állító szobrot tavaly október közepén lopták el. Helyreállítását múlt héten jelentette be Maglai Jenő polgármester. „Utasítottam a munkatársaimat, hogy október végéig az emlékhelyet újra állítsuk vissza eredeti állapotába, hogy új emlékmű legyen kiöntve. Ezenkívül legyen körbekerítve az ingatlan és legyen kivilágítva.”

Az önkormányzat nem bízná a véletlenre a szobor sorsát: videokamerákkal is megfigyelnék a helyszínt. A közeljövőben közbeszerzési pályázatot írnak ki a szobor elkészítésére.

Custom Search