Horgászverseny Palicson

Kategorija: 
Izvor: 

A Jó Pajtás Liga 4. fordulójára 10 településről érkeztek az általános iskolás versenyzők. A juniorok kategóriájában 11, a kadétoknál pedig 9 csapat nevezett a versenyre.    

Sok gyerek pecázott ma a Palicsi-tavon. Néhányan csak a vizet kémlelték, de volt, akinek sok hal akadt a horgára. Fiúk és lányok egyaránt megmutathatták horgásztudásukat. A verseny egész délelőtt tartott. A versenyzőknek a szervezők igyekeztek egyenlő feltételeket biztosítani.

„6 méteres nyéltől hosszabbat nem szabad használni, mert egy nyolcadikos gyerek 14-15 méteres bottal is tud pecázni, de egy másodikos gyereket még az 5 méteres is berántja a vízbe. Ilyenekről azért gondot viselünk meg változtatunk a szabályokon” – nyilatkozta Adankó Iván, a Tisza Sporthorgász Egyesület elnöke.

Budai Mihály, az Esox Sporthorgász Egyesület elnöke hozzátette: „Remélem, hogy mindenki elégedett. Szeretjük ezt csinálni, folytatjuk. A célunk az, hogy idehozzuk az embereket Palicsra. Mivel nagyon szép hely. Remélem, hogy sok ember vissza fog térni akár turistaként, mert van mit látni.”

A Jó Pajtás Liga célja, hogy a gyerekeket kimozdítsa a számítógép mellől, és hogy megismerjék környékünk vizeit és halfajtáit. A horgászversenyt a Topfish horgászbolt és az Esox Sporthorgász Egyesület támogatta.

Custom Search