Ismét van református lelkipásztor Szabadkán

Kategorija: 
Izvor: 

Szabadka új református lelkipásztora, Bányai Béla László Erdélyből érkezett, eddig Marosvásárhelyen szolgált. Vasárnap már ő hirdette az igét, habár hivatalosan csak október 1-jétől tölti be ezt a posztot, egy éven keresztül.

Bányai Béla László Erdélyből érkezett. A református lelkipásztor eddig Marosvásárhelyen szolgált. Az igehirdetésre mintegy 80 hívő jött el a megszokott 50 helyett.

Fekete János: „Szabadka ezzel az emberrel és Isten ajándékaként egy jó lelkészt kapott. Ez a lelkész is, mint az eddigiek, betölti majd a szerepét. Fontos volt, hogy ez a közösség egy ilyen hosszú vajúdás után kapjon egy lelkészt.”

Az előző szabadkai református lelkipásztor több mint egy éve költözött el. Azóta állandó gondot okozott a presbitériumnak, hogy lelkészt biztosítson az istentiszteletekre. Ez sikerült, számos más lelkipásztori teendő azonban elvégezetlen maradt. „Hitoktatás a középiskolában, a reformátusokat képviselni a városban különféle rendezvényeken. Szóval többrétű feladata van, nemcsak a vasárnapi istentisztelet. Sajnos, ez több mint egy évig kimaradt, mert csak temetésekre és vasárnapi istentiszteletekre tudtunk lelkészt biztosítani” – magyarázta Dautermann Margit presbiter.

Bányai Béla László húsvétkor már hirdette az igét Szabadkán. Édesapja is lelkipásztor volt Bukarestben. „Fontosnak tartom a magyarság és a gyülekezet összetartását. Lelkészként fontos erre összpontosítani, a gyülekezet tagjait elérni, járjanak templomba. Mindenki, aki szeretne és magyar anyanyelvű, az tudjon eljönni. Ismerje meg a gyülekezetet, és ha majd úgy alakul, vagy kedve lesz, épüljön be a gyülekezetbe.”

Szabadkán a reformátusok száma 600 és 700 között van. A 2012-es népszámlálás adatai szerint a 250 ezres vajdasági magyarság mintegy 5 százaléka, vagyis 12 ezer fő református vallású.

Custom Search