Az Idősek Kárpát-medencei Kulturális és Művészeti Vetélkedőjének vajdasági elődöntője

Kategorija: 

Hatvan éven felüliek mutatták be vasárnap Szabadkán, a Népkörben, mit tudnak, milyen értékeket őriznek. Mindannyian az Idősek Kárpát-medencei Kulturális és Művészeti Vetélkedője vajdasági elődöntőjén indultak.

A szépkorúak ki mit tudján csaknem 200-an léptek fel. Aki itt színpadra lép, mind győztes - hangzott el a megnyitón. Kocsis József, a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesületének elnöke: „Megmutatjuk az egész Kárpát-medencének, tehát nemcsak az időseknek, hanem mindenkinek azt, hogy mit gyűjtöttek össze időseink az elmúlt évszázadok folyamán Felvidéktől a mostani Magyarországon át egészen a Délvidékig, Vajdaságig.”

Idősek II. Kárpát-medencei Kulturális és Művészeti Vetélkedője szabadkai elődöntőjére egész Vajdaságból jelentkeztek. A vajdaságiak tavaly már szépen szerepeltek a vetélkedőn. Ének kategóriában például első helyen végzett a palicsi Szederinda Népdalkör Budapesten. Brezovszki Eszter vezető: „Én azt hiszem, hogy ezt szívvel-lélekkel kell csinálni. Nem úgy, hogy na, hát van egy feladatom és jaj, már megint mennem kell próbára, hanem várjuk azt az időpontot, amikor mehetünk próbára. Ezt próbáljuk a fiataloknak is sugallni.”

Paskó Csaba, a Magyar Összefogás lista jelöltje indította el a vetélkedőt. Azt mondta, értékeket és értékrendet továbbadó közösség a miénk, amelyet meg kell őriznünk, ezért is olyan fontos ez a rendezvény számunkra. „Az idős ember olyan tapasztalatokkal és olyan életmúlttal rendelkezik, amelyből mi csak tanulni tudunk, és amely nekünk, fiataloknak megerősítés abban, amit teszünk. Egyfajta alázat kell ahhoz, hogy az ember felnézzen rájuk.”

Az idősek tudását, értékeit át kell adni a fiatal generációknak is – mondta Pál Károly, a VMSZ ügyvezető alelnöke. „Ez a vetélkedő nem az idősekről szól. Ez a vetélkedő az akaratról szól, hogy megmutassuk azt, hogy mit tudunk, hogy megmutassuk azt, hogy mi az, ami az eddigi életünkben fontos volt számunkra, és ami fontos volt számunkra, azt valószínű, hogy szeretnénk továbbadni, bemutatni.”

A vajdasági elődöntőn összesen 33 produkciót láthatott a közönség. A legjobbak a középdöntőbe, majd végül a budapesti döntőbe jutnak.

Custom Search