Szabadkán munkahelyből több, kóbor kutyából pedig kevesebb lesz

Kategorija: 

Új munkahelyek nyílnak Szabadkán az idén – nyilatkozta Maglai Jenő polgármester. Új gyárak, üzemrészlegek, illetve bevásárlóközpontok is épülnek ezernél is több embert foglalkoztatva, és várhatóan egy magyarországi élelmiszeripari beruházó is megjelenik majd Szabadkán.

Április végére épül fel és nyílik meg a Swarovski gyár 600 új munkahellyel. Emellett a kisbajmoki ipari parkban több vállalat is bővíti üzemét, ahogyan a Masterplast és az Elektroremont is ezt tervezi. A fejlesztésekhez azonban további jól szakképzett munkaerőre van szükség, amihez elmaradhatatlan a különböző cégek és a középiskolák fokozottabb együttműködése, gyakorlatok szervezése – szögezte le Maglai Jenő polgármester a Pannon TV Közügyek című műsorában. „Ösztönözzük ezt a folyamatot, láthatják a Siemens és a Műszaki Szakközépiskola együttműködését. Vannak itt más együttműködések is, mint az Ametek és a Műszaki Főiskola. Megindultak ezek a folyamatok.”

A szabadkai önkormányzat külön kerettel támogatná az itthoni kis- és középvállalkozásokat is. Maglai Jenő polgármester: „Idén előirányoztunk egy 10 millió dináros csomagot, amelyet remélem a Tartományi Garancialappal be tudunk mozgatni. Így 80-100 millió dináros kölcsönt tudnak felvenni a kis- és a középvállalkozók, nagyon jó feltételekkel, gépek vásárlására, más alapeszközök beszerzésére.”

A város továbbá megvásárolná azt a 33 hektár földterületet, ahol egykor a Zorka gyár működött. Ez további befektetések szempontjából lenne előnyös az önkormányzatnak, mivel a környék infrastruktúrája megfelelő.

Nagy gondot jelentenek Szabadkán a csatangoló kutyafalkák. A közbiztonság javítása érdekében 200 férőhellyel bővítik a városi kutyamenhelyt. Őszre várhatóan megcsappan majd a kóbor kutya állomány az utcákon. „Augusztusra, szeptemberre nagy mértékben orvosolni fogjuk, természetesen még legalább egy 3-4 évre lesz szükség ahhoz, hogy teljes mértékben eltűnjenek a kóbor kutyák a város területéről.” A menhely fejlesztésére 15 millió dináros közbeszerzési pályázatot írtak ki.

Custom Search