sétány

Kedden délután a szabadkai sétányon megnyílt a föld az egyik járókelő alatt. Sikerült fenntartania magát, így nem esett bele a mintegy egy négyzetméter felületű és másfél méter mély lyukba.

Az értesülések szerint egy régi vízelvezető csatorna repedése okozta a föld és az aszfalt beomlását. Szerda reggel óta egy cég munkatársai dolgoznak a terepen, biztosították a sétány ezen részét. Az illetékesek szerint nem áll fenn a veszélye annak, hogy a korzó többi része is beomlana. A helyreállítást a tervek szerint a nap végéig befejezik.

Sre, 17.09.2014 - 17:29

Emberekkel teli sétány - üres korzó. Kávézó kávézó hátán - egy-két cukrászda. Mediterrán hangulat - sivár sétálóutca. Bármilyen meglepő is, ugyanannak a településnek ugyanazon utcájáról van szó. Csupán néhány év eltéréssel. Szabadka rövid idő alatt önmaga árnyékává vált az itt lakók többsége szerint.

Nyüzsgő életkép Szabadkáról. És néhány nem is olyan régen készült kép szintén Szabadkáról. Egymást érték a kávézók. A zöld növények, színes virágok mediterrán hangulatot varázsoltak a városnak. Mára ez a kép teljesen megváltozott. Az egykor zsúfolásig megtelt sétány most kihalt. Csupán néhány kávézó várja a sétálóutcában megpihenni vágyókat. Gyorgyevity Gabriella arra emlékszik: „Annak idején nem lehetett végigmenni a korzón, tehát annyira sok kávézó volt. Most abból is kevesebb van...

detaljnije
Pon, 24.06.2013 - 19:56
Custom Search
Subscribe to sétány