aszfalt

Szabadkán ebben az évben mintegy 36 millió dinárt fordítottak az utak javítására. Ennek ellenére a lakosok panaszkodnak a kátyúk és a fekvőrendőrök rossz állapota miatt.

A nagy esőzések idején a víz kimossa a talajt az úttest alól. Ezért keletkeznek a mélyedések az aszfalton. Szerencs József taxisofőr szerint az utak „elég rossz állapotban vannak, nagyon sok lyuk van a városban, főleg a város külső részein. A központban még valahogy megjavítják, de másutt mintha senki sem törődne velük.”

Szabadkán eddig az év folyamán mintegy 36 millió dinárt fordítottak az utak javítására. Legutóbb a Peščara Helyi Közösségben mintegy 70 négyzetméternyi aszfaltot foltoztak be 4-5 utcában. Szabadkán a Majsai úton van a legrosszabb állapotban az útburkolat. Az aszfalt megrepedezett,...

detaljnije
Uto, 12.08.2014 - 19:59

Évtizedek óta várják a szabadkai Ifjúság utca lakói az aszfaltburkolatot. Szinte lehetetlen közlekedniük, ha esik az eső. Csizma vagy rosszabb esetben – ahogy ők fogalmaznak – csónak kellene, hogy kijussanak a majsai útra. Az Építési Igazgatóság vezetője szerint egyelőre nincs lehetőség a betonozásra, mert nem elég széles az utca. Az emberek a megoldás érdekében aláírásgyűjtésbe kezdtek, amelyet még áprilisban át is adtak az Építési Igazgatóságnak.

„Esőzéskor befolyik az esővíz a házakba. Nagyon vizes mindenhol. Nagyon nagy szükség lenne a kanalizációra és a beton út elkészítésére vagy kellene legalább salak vagy valami, hogy egy ideig jó legyen. Ez nagyon rossz állapotban van. A 21. században vagyunk, és ezt nem szabadna megengedi” – panaszkodik Márton Attila. Mások a homokra...

detaljnije
Uto, 22.07.2014 - 18:19

50 év után felújították a Ferenczi Ibolya utcát Szabadkán. Az útszakaszt Modest Dulić polgármester és Snežana Pejčić, a szabadkai Építési Igazgatóság igazgatója adta át. Az utca lakosai nagyon örülnek, hisz 50 év után végre könnyedén közlekedhetnek saját utcájukban.

„Én itt vagyok ’67 óta, azóta így áll” – mondja Kaszás István. Az utca lakosai 50 évet vártak arra, hogy felújítsák az útszakaszt. „Nagyon sáros, nagyon sáros. Itt nagyon szenvedtek a népek. Hála istennek, megcsinálták. De itt nagyon rossz volt ez az út.”

A polgárok csak nehéz körülmények között tudtak közlekedni az utcában. Stipan Demek elmondása szerint a korábbi városi vezetőségek nem tekintették ezt fontos kérdésnek. „Mi eljöttünk ide 1963-ban. 50 éve egy városelnök sem csinálta meg ezt az utat. Dulić...

detaljnije
Sre, 20.11.2013 - 20:45

Magáncélra használták fel az utcák aszfaltozására szánt pénzt Bajmokon. Legalábbis ezt állítja a helyi közösség vezetése. Az eredetileg az utcák javítására szánt anyagot egy magánszemély háza előtti parkoló kibetonozására használták fel. Bajmokon egyre több a kátyuktól szinte járhatatlan utca.

„Az én házam előtt van a legnagyobb sár” - mondja Herceg Tibor, akinek az udvarából kerékpárral alig lehet kihajtani. Felháborítónak tartja, hogy amíg az utcájuk hemzseg a keréktörő lyukaktól, addig a falu másik részén magánszemélyek háza előtti parkolót aszfaltoztak ki. Lyukakkal vannak tele a bajmoki utcák. A közterületre elhasznált aszfaltból rengeteg ilyen gödröt befoltozhattak volna - mondják a helyiek.

Bajmokon idén szeptemberben két utca aszfaltozását irányozta elő a helyi...

detaljnije
Pet, 18.10.2013 - 19:15

Újabb utcát aszfaltoznak le Szabadkán, ezúttal a Kelebia és a Peščara Helyi Közösség határában. Az Augusztus 15-e utca egyike annak a 13 szabadkai utcának, amely az ősz folyamán burkolatot kap.

Évtizedek óta sárban jártak Szabadkán az Augusztus 15-e utca lakói, ha esett. Most végre elkezdték a Kelebia és a Peščara Helyi Közösség határán lévő utca aszfaltozási munkálatait. Petar Balažević, a szabadkai Építési Igazgatóság igazgatóhelyettese nyilatkozott: „Az utca 720 méter hosszú, az aszfalt szélessége négy méter. Az aszfaltozási projekt ezen részének beruházási értéke 8,1 millió dinár áfa nélkül.”

Jelenleg a földmunkákat végzik, a napokban kerül aszfalt az előkészített talajra. Az itt lakóknak ezentúl nem lesz bokáig sáros a cipőjük, ha ki akarnak jutni az Edvard Kardelj,...

detaljnije
Sre, 02.10.2013 - 20:55

A Sterija utca megújulásával befejeződött az a program, amelynek célja a Szabadka utcáinak új aszfaltburkolattal való bevonása volt. A továbbiakban újabb 16 út és kereszteződés kiépítését és javítását tervezik, a munkálatokat két hónapon belül elkezdik - mondta Modest Dulić, Szabadka polgármestere. „Nem fejeződik be az utcák helyreállításának, javításának és építésének teljes folyamata. Ez a munka csak most kezdődik. Folyamatban van egy nagy pályázat 130 millió dinár értékben 16 utca aszfaltozásara, helyreállítására és kiépítésére.”

Pet, 28.06.2013 - 20:30

A szabadkai Városépítési Igazgatóság az idén 1,3 milliárd dinárral rendelkezik. Ebből legtöbbet utak aszfaltozására és karbantartására fordítanak majd. A város területén összesen mintegy 750 kilométernyi út van, 500 kilométernyin van szilárd útburkolat. Az idén 12 utcát aszfaltoznak le, 7 kilométer hosszúságban. Az új utakkal a városközpont forgalmának tehermentesítését kívánják elérni. Egyes utakat viszont csak kaviccsal szórnak le. Terveznek új gyalogos járdákat és autóbusz-megállókat kiépíteni, valamint költenek majd a közvilágításra és új közlekedési lámpák felállítására. Az idén megkezdik a város kamerás térfigyelő rendszerének kiépítését is.(VRTV)

Sub, 13.04.2013 - 19:01

A márciusi átlagnál háromszor több csapadék esett Szabadkán az elmúlt hónapban. A gazdák még mindig nem tudnak behajtani a termőföldjeikre a nedves talaj miatt. A tavaszi vetés legjobb esetben április 15-én kezdődhet meg. Szabadka külvárosi részeinek utcáit is elárasztotta a víz.

Két napja nem esik az eső Szabadkán, a belvíz mégis nagy gondokat okoz. A város egyes részein udvarokat, kerteket öntött el a víz.

A Peščara Helyi Közösségben évek óta probléma az utcák járhatatlansága. A nagy mennyiségű csapadék óriási tócsákban áll, és a házakat is veszélyezteti. A környék összes járműve ezen az utcán jár keresztül, mivel a legszélesebb és leggyorsabban rajta keresztül lehet aszfaltos útra érni. Az úton levő hatalmas kátyúk miatt a vezetők inkább a gyalogjárdára hajtanak rá....

detaljnije
Čet, 04.04.2013 - 23:44

A városi költségvetésből nem egész 33, a köztársaságiból pedig 13 és félmillió dinárt különítenek el erre a célra. A szabadkai utak és a járdák rossz állapotban vannak, jobban oda kell figyelni karbantartásukra - vélik a helyiek.

Rengeteg a kátyú a szabadkai utakon. A gödrök a közlekedést is nehezítik, balesetveszélyesek és az autókat is rongálják. Nincs könnyű dolga annak, aki a városban autózik - panaszolják az autósok. A járdák hasonlóan lepusztultak, hol feldomborodtak a fák gyökereitől, hol pedig megsüllyedtek. A belvárosban néhol helyreállítják azokat, azonban a központon kívül nem törődnek felújításukkal - állítják a lakosok.

Katasztrofális! - mondja egy vasúti átjárón közlekedő sofőr. Az átjárón óvatosan haladnak a járművek, mert könnyen kitörhet az autójuk kereke...

detaljnije
Sre, 06.03.2013 - 19:28
Custom Search
Subscribe to aszfalt