Hajnal Jenő

A felújítás után a kulturális, a szakrális életnek és az idegenforgalomnak is fellegvára lesz a szabadkai Zsinagóga – nyilatkozta Hajnal Jenő a Magyar Nemzeti Tanács elnöke az MTVA-nak a Pannon RTV stúdiójából. Az MNT elnöke elmondta, hogy a magyar kormány által biztosított mintegy másfél millió euróból jut majd az épület külső és belső felújítására, a kerítés és a park kialakítására, valamint a komplexum funkcióba helyezésére is. Az épületet Zsolnay porcelán elemek ékesítik majd.

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke: „A szabadkai zsinagóga építői a 20. század fordulóján fontosnak tartották, hogy a magyar szecesszió jegyében a Zsolnay gyár pirogránit fagyálló épületkerámiáit is hasznosítsák. Egy sajátos mesevilágot teremtettek ezáltal, nemcsak itt Szabadkán, hanem...

detaljnije
Sre, 25.03.2015 - 20:09

Hajnal Jenőt, a Magyar Összefogás lista vezetőjét választották meg a Magyar Nemzeti Tanács elnökének. Az új, 35 fős testület vezetőjére 34-en szavaztak igennel.

Hajnal Jenőt, a Magyar Összefogás jelöltjét javasolták az új összetételű Magyar Nemzeti Tanács elnökének – más javaslatot nem nyújtottak be. Az MNT tagjai titkos szavazással voksoltak arról, hogy Hajnal Jenőt szeretnék-e a tanács elnökének.

Az új összetételű 35 fős Magyar Nemzeti Tanács 34 igen és 1 nem szavazattal választotta meg új elnökét Hajnal Jenő személyében. Az MNT új elnöke jövőépítő programot szeretne megvalósítani, amely a szülőföldön maradást, a fiatalok itthon boldogulását segíti a következő négy évben.

Hajnal Jenő ma letette az esküt is.

Pon, 17.11.2014 - 20:06

Hálát adtak az idei termésért, és megáldották a gazdákat a kelebiai római katolikus templomban. A szüreti mulatságon egyebek mellett pálinkaverseny és -kóstolás, valamint táncház várta az ünneplőket.

Szőlő, alma, kukorica, káposzta, sárgarépa, paprika - minden megterem Kelebián. A termelők számára fontos a hálaadó ünnepség. Móra Brigitta kelebiai termelő: „Most is a piacra készülünk. A családból valaki mindig itt van a templomban. Holnap is jövünk.”

Megáldották az idei termést, valamint a gazdákat is. Paskó Csaba kelebiai plébános: „Fontos az emberek figyelmét felhívni arra, hogy hálát kell adni mindenért. Az ember elégedetlen sokszor az időjárással, terméssel. Máshol az emberek éheznek, hálát adnának egy pohár vízért. Nekünk ez mind adva van, van miért hálát adnunk.”...

detaljnije
Sub, 20.09.2014 - 20:33
Custom Search
Subscribe to Hajnal Jenő