közönség

Rendkívüli karácsonyi műsorral lepték meg a szabadkai Népkör fellépőcsoportjai a közönséget szombat este. A népzenészek, népdalénekesek és néptáncosok idén a színházművészetet is beleépítették a műsorba.

Csattogtak a csizmák, forogtak a szoknyák, zengett a terem szombat este a Népkör nagytermében. Kétórás, változatos műsorral kápráztatták el a közönséget a Népkör szakcsoportjai és a makói vendégtáncegyüttes.

A Hagyományos Karácsonyi Műsor idén mégsem volt teljesen hagyományos. „Ez egy picit más volt. Beleötvöztük egy kicsit a színházművészetet is, de természetesen a néphagyományokra és a kultúránkra alapozva” – nyilatkozta Bodrogi Hajnalka rendezvényszervező.

A műsor komoly előkészületet igényelt. A néptáncosok például több mint öt hónapja gyakoroltak az előadásra...

detaljnije
Ned, 21.12.2014 - 18:13

A képzőművészet, a festészet kommunikatív eszköz az alkotó és közönsége között, melankolikus mediátor, de semmiképpen sem populista. Ezekkel a szavakkal méltatta és ajánlotta Kerekes Sándor képzőművész a közönség figyelmébe Nora Evetović festőművész alkotásait. A tárlat csütörtök este nyílt meg Szabadkán, a Dimitrije Tucović utca 6-os szám alatt található galériában. A kiállítás december 20-ig látogatható. Nora Evetović azt vallja, munkájára főként Salvador Dali szürreális képei voltak nagy hatással.

„Engem konkrétan a szimbolizmus inspirált, a kiállított darabokat valóban a szimbolizmus ihlette. Jelen vannak az érzéseim, az álmaim, láthatnak bizonyos állati motívumokat is, tehát itt találkozhatnak ábrázolásokkal és állati motívumokkal is” – mondta el a festőművész.

Pet, 12.12.2014 - 20:01
Custom Search
Subscribe to közönség