világnap

53-szor ünneplik meg a színházi világnapot. Ebből az alkalomból az esti előadások előtt világszerte felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Krzysztof Warlikowski, a kortárs lengyel színház egyik legnagyobb rendezője fogalmazott meg.

Warlikowski üzenetében arról ír, hogy a színház igaz mesterei az impulzusok forrását keresik, az élő áramlatokat, amelyek gyakran elkerülik a színháztermeket és azokat, akik valamiféle világok utánzásával bajlódnak. “Utánzunk, ahelyett, hogy saját elmélyült világot teremtenénk, ami a közönséggel folytatott párbeszédre és a felszín alatt áramló érzelmekre épül, sőt, mindez létezésének feltétele” – fogalmaz az alkotó. Mint írja, nem vagyunk már képesek tornyokat építeni, a falak pedig – amelyeket megrögzött makacssággal húzunk fel -, már...

detaljnije
Pet, 27.03.2015 - 20:04

Szerbiában százezer kábítószer fogyasztó van, a fiatalok nyolc százaléka rendszeresen él ezzel a káros szenvedéllyel. A kábítószer elleni küzdelem világnapján, függőség elleni rendezvény volt Szabadkán. A Városháza előtti téren információs pultok, grafiti kiállítás és sportrendezvények várták az érdeklődőket.

Kutatások mutatják, hogy a kábítószerfüggők átlagban harmincévesek, munkanélküliek, nem élnek házastársi viszonyban és egyre később kérnek segítséget. Szabadkán több kezdeményezés is létezik a drogfogyasztás visszaszorítására. „Összehívtuk azokat a civil szervezeteket, illetve intézményeket, amelyek drogmegelőzéssel foglalkoznak, indirekt, vagy direkt formában. Őket kértük meg arra, hogy csináljanak a téren olyan akciót, amivel fölhívhatjuk erre a nagyon fontos eseményre a...

detaljnije
Čet, 26.06.2014 - 19:19

Augusztus 12-én tartják világszerte a Nemzetközi Ifjúsági Napot.  Az idei téma a fiatalok és az elvándorlás. Szabadka 5. alkalommal csatlakozik a rendezvényhez. Idén két helyszínen, a Raichle Ferenc Parkban és a Sétaerdőben szerveznek kulturális eseményeket, előadásokat, sportversenyeket és koncerteket.

Augusztus 12-én, hétfőn minden a fiatalokról szól majd Szabadkán. A Sétaerdőben már délután 3 órakor, a Raichle Ferenc Parkban 5 órakor kezdődnek meg a rendezvények.

Dejana Bibic, a szabadkai Ifjúsági Iroda koordinátora nyilatkozott: „A Nemzetközi Ifjúsági Napot azzal a céllal tartják, hogy ezen a napon minden figyelem a fiatalokra összpontosuljon, az ő problémáikra, valamint tevékenységeikre, amelyeket a fiatalok saját közösségükben végeznek.”

Ezen a napon...

detaljnije
Čet, 08.08.2013 - 20:19
Custom Search
Subscribe to világnap