előadás

Új bemutatóra készül a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata. Picasso kalandjai a neves festőművész, Pablo Picasso életének egy-egy szakaszát mutatja be, humorral és sokszor kitalált eseményekkel megfűszerezve.

A rendező célja az előadással, hogy más szemszögből mutassa be Pablo Picassót, mint ahogyan eddig a köztudatban élt. Edvin Liverić, rendező: „Minket az érdekelt, hogy ma mit jelent nekünk Picasso, 50 éve a halála után. Mivé vált Picasso a média, a kommunikációs kapcsolatok és a különböző történeteknek köszönhetően, amelyek róla keringenek.”

Mindegyik színész több szerepbe bújik bele, kivéve Pálfi Ervint, aki a főszereplőt, magát Pablo Picassót alakítja. „Számomra ebben az előadásban, illetve ennek a szerepnek a formálásánál az volt a kihívás, hogy Edvin olyannak...

detaljnije
Uto, 15.12.2015 - 19:22

Április 28-án mutatja be a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Molnár Ferenc Liliom című művét. A címszerepet Mészáros Gábor játssza, szerelmét, Julit Béres Márta alakítja. A darab rendezője Kovács Frigyes, aki egy színész-centrikus előadást kívánt létrehozni. Elmondása szerint hatalmas érzelmek dúlnak az előadásban, ami sokszor megindító, torokszorító, de ugyanakkor szórakoztató is.

„Molnár Ferenc Liliomja, a magyar drámairodalom egyik legismertebb vígjátéka. Vígjátéknak mondják, nagyon sok nyelvre lefordították, de mi a drámát kerestük benne, mi a szereplőknek az igazságát kerestük benne. Szerelmi történetről van szó, a szó nélküli szerelemről, a néma szerelemről, a legmélyebb szerelemről, amit nem tudnak kimondani” – mondta Kovács Frigyes.

Pet, 24.04.2015 - 20:15

Mit kezdjek a közgazdász diplomámmal? - ez a kérdés nem kevés embert foglalkoztat. A szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola végzős diákjai ma meg is kaptak néhány lehetséges választ. Kurfis Dániel okleveles közgazdász mesélte el nekik karrierjének alakulását. Kurfis Dániel a Szélmalomtól a Lánchídig, vagyis a Topolyától Budapestig zajló karrierjének alakulását ismertette a fiatalokkal. Az önéletrajz alapszabályait is részletezte. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy jól meg kell fontolni, hogy ki, hol, és miért éppen ott szeretne továbbtanulni. A piac túltelítettsége ellenére a diákok közül sokan szeretnék továbbképezni magukat. Pintér Molnár Edit tanár szerint lehetetlen nem létezik. Kitartás és munka szükséges csupán. Az előadás célja pedig elsősorban a...

detaljnije
Čet, 05.03.2015 - 21:19

Szabadkán a Népkör Magyar Művelődési Központban is megünnepelték a magyar kultúra napját. Csütörtök este a Fabula Rasa Gyermekszínjátszó Grund előadását láthatta a közönség. Ének, vers, próza, mesemondás. A Fabula Rasa Gyermekszínjátszó Grund a magyar irodalom legjelesebb műveit dolgozta fel a magyar kultúra napján tartott előadásában.

Budinčević Krisztián, színjátszó: „Úgy gondoltuk, hogy mindenki azt adja elő, amiben erősnek érzi magát. Akár a mesemondásban, akár a szavalásban, és mutassa meg, hogy mit tud. Mindenki magának választott egy adott művet és azt adta elő.”

A csütörtök esti alkalmi műsor is bizonyítja, hogy a 144 éves Népkörben van még jövője az amatőr színjátszásnak. „Volt zene, tánc, próza és még legenda is. Egy nagyon csodálatos előadás volt, de ők nem az...

detaljnije
Pet, 23.01.2015 - 18:15

Karácsonyi műsort tartottak szerda este a szabadkai Vasutas-település helyi közösségének épületében. A zenés, táncos programot a szabadkai Talentum egyesület előadásában láthatták a vendégek. A műsor végén a Mikulás 40 csomagot osztott szét a nehéz anyagi körülmények között élő gyerekeknek.

Összesen 40 csomagot osztott ki a Mikulás nehéz anyagi körülmények között élő gyerekeknek a Vasutas Helyi Közösségben. A csomagokban mindenféle finomságok voltak. A VMSZ Női Fórumának Vasutas-települési tagozata minden évben megszervezi a karácsonyváró műsorát, amely után a meghívott gyermekeknek szánt csomagokat is kiosztják. A szervezők a felnőttekre is gondoltak. Bognár Beáta, a helyi Női Fórum elnöke: „A gyerekeket karácsonyi ajándékcsomaggal lepjük meg, ezeket a csomagokat az...

detaljnije
Čet, 18.12.2014 - 21:49

Megkezdődött a XXI. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál Szabadkán. Egy hét alatt 15 előadást mutatnak be 13 ország színjátszói, emellett lesznek filmvetítések, műhelymunkák és könyvbemutatók is. A hivatalos megnyitón vasárnap este kiosztották a fesztivál Kis herceg életműdíját.

Magyar, szerb, japán, észt, bosnyák, grúz és indiai gyermek- és bábelőadásoknak nyitott teret Balogh Géza magyarországi rendező, aki a gyerekeknek szóló kultúra és előadóművészet fejlesztése terén nyújtott munkásságáért átvehette a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál Kis herceg életműdíját. Ma már nem rendez. Könyveket, esszéket, tanulmányokat, folyóiratokat publikál. „Változatlanul szeretem a színházat. Azt hiszem, hogy egy kicsit jobban is érzem magam ebben az állapotomban, mint amikor gyakorló...

detaljnije
Pon, 22.09.2014 - 19:52

Egy hét alatt 16 gyermek- és bábelőadást láthat a közönség Szabadkán, a 21. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon. 44 ország színtársulata 230 előadással pályázott a részvételre, ezek közül a legérdekesebbeket a szabadkai nézők is láthatják.

Szabadkára, a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválra érkezik produkció Japánból, Grúziából, Oroszországból, Lengyelországból és Magyarországról is. A szervezők szeretnék, ha nem csak a szakma, hanem a gyerekek is néznék az előadásokat. Ezzel kialakulhat bennük egyfajta kötődés a színházhoz, a kultúrához. „Annak a közönségnek, amely éppen a bábszínházak közönsége, tehát kicsi gyerekek, óvodások, általános iskolák alsós tagozatosai, bennük örök élmény marad” – emelte ki Ljubivoje Ršumović, a fesztiváltanács elnöke.

A szabadkai...

detaljnije
Uto, 09.09.2014 - 20:37

A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata a Kupidót május 20-án mutatja be. Az előadás egy házaspár romló kapcsolatáról szól, megvilágítva annak humoros és komoly oldalát is. A rendező a magyarországi Tasnádi István.

A Kupidó témája az emberek nagy részét érinti. A rendező a házasság és a swinger klubok világába mutat betekintést úgy, hogy a nézők észrevegyék, a mai világban mekkora kincs a jól működő párkapcsolat. Az előadásban egy-egy élethelyzeten keresztül követhetjük nyomon egy kapcsolat változásait. Tasnádi István rendező: „Beülünk egy olyan helyzetbe, ahol kipróbálhatjuk, hogy a vágyak megélése, az valóban azzal az örömmel jár-e, amit elképzelünk illetve, hogy mit tudunk kezdeni a szabadsággal, ami ritkán adatik meg, ami ebben a helyzetben védett, moderált környezetben...

detaljnije
Pet, 09.05.2014 - 19:47

Nagy sikerrel mutatta be a Szentivánéji álom című darabot, William Shakespeare klasszikus vígjátékát a Fabula Rasa Színjátszó Grund vasárnap este Szabadkán. A Népkör szakosztályának középiskolás színjátszói igyekeztek minél kreatívabban saját képükre formálni a darabot.

„A szerelemben mindig lépnek fel problémák vagy kavarodások, és hogy ez mindig benne van a pakliban, de ha kitartóak vagyunk, akkor elérjük, amit akarunk.” Bodnár Lanetta, a Szentivánéji álom egyik színésze szerint ez a darab korántsem könnyen emészthető mondanivalója. És mintha a tanulság önmagában nem lett volna elég, a 2008 óta működő színjátszócsoportnak a shakespeare-i vígjáték színpadra állításával komoly kihívásoknak kellett megfelelnie. „Eléggé nehéz volt, mert itt nem igazán lehet improvizálni, kötött a...

detaljnije
Pon, 28.04.2014 - 19:51

Játékos előadás egy mesélővel, színpadi némajátékkal. Ez a rút kiskacsa története, amelyet pénteken mutattak be a Szabadkai Gyermekszínházban.

A jól ismert Andersen mese bábszínházi adaptációjában Veres András rendező ez alkalommal különleges technikát alkalmazott, papírmasé állatfigurákat keltett életre. Vörös Imelda minden előadásra saját kezűleg hajtogatja az állatokat. „Rengeteg papírt elhasználtam, meg rengeteget összehajtogattam.”

A Kacsatojás díszlete minimalizmusa ellenére is megnyerő. Veres András kortárs bábszínházi nyelvet használ, a történetvezetés pedig gördülékenyen követhető. „Ez volt a cél. Hogyan lehet szöveg nélkül, olyan tárgyakkal amelyek eredendően nem bábnak készültek elmesélni a történetet úgy, hogy követhető legyen.”

Az alkotópárosnak ez a...

detaljnije
Sub, 22.03.2014 - 18:41
Custom Search
Subscribe to előadás