verseny

Rotyogtak a bográcsosok a hajdújárási helyi közösség udvarában. A falu civil szervezetei és a környező településekről is érkeztek vállalkozókedvű szakácsok.

A bográcsokban a bab mellett füstölt csülök és oldalas főtt. A versenyre hét csapat nevezett be. A szakácsok szerint a fűszerezésben van a jó babgulyás titka. Ovári Sándor: „Én azt hiszem, hogy só nem is kell, mert ebben mind sós dolgok vannak, ezek a füstölt dolgok, és külön sózást nem igényel a bab.”

Arnold Róbert: „Először megfőzzük, megdinszteljük a hagymát, azután belekerül, most a füstölt sonka, majd kikóstoljuk, hogy milyen sós, és attól függően felöntjük és tesszük bele a többit, a babot meg a többit.”
A rendezvényen a legkisebbektől kezdve az idősebbekig mindenki jól szórakozott. A gyerekek a...

detaljnije
Ned, 12.07.2015 - 18:41

Oroszországból és Szerbia egész területéről érkeztek versenyzők a a Prozivka Sport- és Rekreációs Központba. A versenyen mintegy 30 búvár vett részt.

Három versenyszámban mérték össze tüdőkapacitásukat a búvárok Szabadkán. Először a statikus apnea számban versenyeztek. A cél, hogy a búvár egy helyben lebegve a lehető leghosszabb időt töltse a víz alatt egy lélegzettel.

A rendezvényre eljött a világcsúcstartó Branko Petrović is. 11 perc és 54 másodperces lélegzet visszatartásával ő áll a világranglista élén. Elmondta, fontos, hogy az ember higgyen magában. A testi felkészültség sem elhanyagolható. „Mint minden sportban, fel kell készíteni a testet, hogy az kitartson a gyakorlat során. Emellett szükséges a pszichikai felkészülés is, ez arról szól, hogy bízz magadban. Ahhoz...

detaljnije
Sub, 06.12.2014 - 19:48

Tizenegy első, kilenc második és hét harmadik helyet szereztek a szabadkai Partizan-Željezničar Szertorna Egyesület tagjai Újvidéken, a szerbiai pionír liga szerenkénti döntőjében.

Az I. kategóriában induló Filip Kumić gyűrűn, Jugyák Rómeó ugrásban, korláton és nyújtón, Mihajlo Strajnić pedig talajon és lólengésben végzett az élen.

A II. kategóriában Dušan Budimir korláton nem talált legyőzőre, a III. kategóriában versenyző Gombás Krisztián lólengésben, gyűrűn, ugrásban és nyújtón bizonyult a legjobbnak.

Pon, 10.11.2014 - 19:57

Marko Danilović, a čačaki Borac kerékpárosa nyerte a Szerbiai Kupa Szabadkai Nagydíját. A városnapi ünnepségek keretében rendezett versenyt Szabadka központjában szervezték meg. A Sugárúttól a Városházáig, majd vissza harminc kört tettek meg a versenyzők, összesen több mint 72 kilométer hosszan.

A nap folyamán előzőleg a fiatalabb generációk képviselői mérték össze az erejüket, ahol a házigazda Spartacus kerekesei is szép eredményeket értek el. A felnőttek mezőnyében a čačaki versenyzők hármas győzelmet arattak.

„Erősen kezdtünk, már a rajtnál. A csapatunk taktikája az volt, hogy támadjunk, nem pedig hogy védekezzünk, mert Szerbia legerősebb csapata vagyunk. Az elejétől kezdve előre küldtünk embereket, a végére úgy jött ki, hogy én kerültem szóló helyzetbe, a többi...

detaljnije
Ned, 31.08.2014 - 18:23

A rangos sporteseményre 14 országból érkeztek résztvevők. A selejtezőn 84-en mérték össze tudásukat. Az elődöntőbe 32-en jutottak tovább. Közülük kerül ki vasárnap a győztes. A verseny összdíjazása 10 ezer dollár.

Egyre népszerűbb a Palics Open versenysorozat. Legtöbben a szomszédos országokból, Magyarországról és Romániából érkeztek, de jöttek teniszezők Ausztráliából is. A torna teljes anyagi kerete 10 ezer dollár. Ezt az összeget a többi között a Városi Önkormányzat, a vajdasági és a szerbiai Tenisz Szövetség biztosítja. Az első kiemelt játékos a magyarországi Bukta Ágnes, aki második alkalommal nevezett Palicson. „Nyilván versenyről-versenyre megy az ember. Igazából minden héten megméretteted magad, úgyhogy nincs idő szomorkodni és felkészülni ilyenkor nyáron. Csak ide jössz...

detaljnije
Sre, 23.07.2014 - 18:46

A Vojvodina Open elnevezésű, kétnapos versenyen húsz klub vesz részt Szerbiából, Magyarországról, Horvátországból és Macedóniából.
A tavalyi évhez képest kevesebb versenyző nevezett a regattára. Ennek ellenére a szervezők elégedettek, hisz a válogatott szintű indulók száma jóval meghaladja az előző években tapasztaltakat. Tomislav Zvekanović, a Palics Evezőklub elnöke ezzel kapcsolatban elmondta: „A világversenyek egész mások, mint nálunk, de kezdünk hasonlítani egy komoly versenyre.”

A Vojvodina Open a Nemzetközi Evezős Szövetség által elismert versenyek közé tartozik. A szerb evezős válogatott tagjai Palicson készülnek a soron következő világversenyekre. Július végén Amszterdamban, augusztusban pedig Hamburgban szállnak vízre. „A szemünk előtt csak az aranyérem van....

detaljnije
Pet, 04.07.2014 - 19:12

A palicsi Ultramaratonon a rajthoz állók 6, 12, illetve 24 órán keresztül futnak vagy a 100 kilométeres távot teljesítik. A nemzetközi verseny egyben országos bajnokság és világbajnoki selejtező is.

Szalagelvágással jelezte Maglai Jenő szabadkai polgármester, hogy indulhat az ultramaraton. A versenyzők pontban 12 órakor rajtoltak el. Hogy pontosan mekkora távot sikerül teljesíteniük, azt egy egyedi mérőeszköz ellenőrzi.

A verseny fontos része a sportot, az olimpiát és a barátságot szimbolizáló fáklya. Az első körben Vjekoslav Ostrogonac sporttal megbízott városi tanácstag futott vele. „Én egy olyan személy vagyok, aki ebben a városban a sportot és a turizmust képviseli. Mindenképpen elvárható, hogy minden ilyesmiben részt vegyünk.”

Az állandó résztvevők már igazi...

detaljnije
Sub, 14.06.2014 - 18:21

Szép eredményekkel, de győzelem nélkül tértek haza a szabadkai Spartacus Kerékpáros Klub versenyzői a Belgrádban rendezett hétvégi Szerbia Kupáról. Kasza Gábor az elit kategória 118 km-es versenyén ezúttal csak a hatodik helyen ért célba. Az ifjúsági versenyzők között született - szintén 118 km-en - a legjobb szabadkai eredmény. Milan Dragojević ezüst-, míg Dario Nimčević bronzérmet szerzett. Jó helyezést ért el a kis serdülők között Pavle Mandić is: a hatodik helyet szerezte meg.

Pon, 28.04.2014 - 19:53

Több mint 500 mazsorett mutatkozott be szombaton a szabadkai Sportcsarnokban. A versenyen az óvodásoktól kezdve a középiskolásokig mindenki bemutatta tehetségét, a zsűri pedig minden csapatot külön értékelt, így mindenki díjjal térhetett haza.

Szólók, duók, triók és csapatok is megmérettették magukat a Szabadkán megrendezett mazsorettversenyen. A versenyzők, mielőtt a zsűri elé léptek volna, még egy utolsót próbáltak a színfalak mögött, azután azonban már élesben ment a játék. A zsűri előtt kellett bemutatni tudományukat.

Különböző korosztályok mutatkoztak be, különféle produkciókkal. Egy dologban azonban mindannyian egyetértettek: nagyon szeretik a mazsorettkedést. A versenyre nemcsak Szerbiából, hanem Romániából és Magyarországról is érkeztek csapatok. 13 mazsorett...

detaljnije
Sub, 12.04.2014 - 19:17

A szabadkai körzeti szavalóverseny részét képezi a Népem költője elnevezésű országos szintű megmérettetésnek, amelyet a Vajdasági Művelődési Intézet szervez meg. Három kategóriában szavaltak az észak-bácskai körzet általános és középiskolás diákjai szerb, magyar és Vajdaság más hivatalos nyelvein.

Mintegy 90 diák gyűlt össze a Szabadkai Városi Könyvtárban. Három kategóriában indultak: általános iskolák alsó tagozatai, felsős tagozatai és a középiskolások. A legkisebbeket arról kérdeztük miért szeretnek szavalni.
Vakula Bence: „Első óta szavalok, és nagyon szeretek szavalni. Szinte már az életem kezd lenni. Imádom, amikor úgy elmondod azt a verset, és amikor fel kell készülni, és ötösöket is lehet szerezni vele.”
Katona Boglárka: „Nagyon szeretem a szavalást, mert...

detaljnije
Pet, 07.03.2014 - 19:45
Custom Search
Subscribe to verseny